A weboldal cookie-kat (sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát.

Ladányi Hírmondó

Közös viszonyokat egyenjogú felek között csak kölcsönös bizalommal lehet elintézni. (Deák F.)

Az igaz ember maga körül is megteremti az igazságot, mert magában hordozza. (Alain)

Az élet csak azt az egyet követeli, hogy mindannyian tegyük meg, ami kötelességünk (Lev Tolsztoj)

Az utat meg lehet ugyan mutatni, de menni mindenkinek magának kell. (Bajza József)

Nagyobb öröm jót tenni, mint elfogadni a jó téteményt. (Syrus)

Az első és legfontosabb dolog: legyen bátorságunk elkezdeni. (Clemenceau)

Az alázatig jut el, aki felismeri, hogy az előtte tornyosuló akadályok maguktól nem omlanak le. (Sarah F.)

Az együttműködés nem a nézeteltérés hiánya, hanem a konfliktuskezelés eszköze. (Deborah Tannen)

A fegyelem szabadság nélkül zsarnokság, a szabadság fegyelem nélkül káosz. (Cullen Hightower)

Ott, ahol nincs áruló, megszűnik a rendőrség tudománya. (Lengyel József)

A pénz értéke abban van, hogy bárkinek megmondhatod, menjen a pokolba. A pénz a hatodik érzék, amely lehetővé teszi szá­modra, hogy élvezd a másik ötöt. (Somerset Maugham)

A tények nem szűnnek meg létezni csupán azért, mert figyelmen kívül hagyjuk őket. (Aldous Huxley)

Jobb elkerülni a csalit, mint vergődni a horgon. (John Dryden)

Én egyetlen férfit sem gyűlöltem annyira, hogy visszaadjam neki a gyémántjait. (Gábor Zsa Zsa)

Vannak emberek, akik csak annyit dolgoznak, hogy ne rúgják ki őket, és vannak vállalatok, amelyek csak annyit fizetnek, hogy a dolgozóik ne menjenek máshová. (Louis E. Boone)

A kutyájának minden ember Napóleon, ezért olyan népszerűek ezek az állatok. (Aldous Huxley)

Az olyan ló, amelyik tízig tud számolni figyelemre méltó állat – de nem figyelemre méltó matematikus. (Samuel Johnson)

Értelmetlenség arra figyelni, mit ígér egy részeg, egy szerelmes, – vagy egy szavazatokra vadászó politikus. (Shirley MacLaine)

Az emberek között van természetes arisztokrácia. Alapja az erény és a tehetség. (Thomas Jefferson)

Jobb birtokolni egy használt gyémántot, mint semmilyet. (Mark Twain)

Vagy találunk utat, vagy csinálunk egyet. (Hannibál)

Az a társadalom szabad, ahol biztonságban lehetsz népszerűtlen. (Adlai Stevenson)

A pénz olyan nyelvet beszél, melyet mindenütt értenek. (Aphra Behn)

A diktatúra olyan állapot, amikor még a közvélemény is csak magánvéleményként létezhet. (Walter Winchell)

Szakértőnek azt nevezném, aki egy nagyon szűk területen elkövette az összes lehetséges hibát. (Niels Bohr)

Csak az a bolt igazán szép, amelyik tele van vevőkkel. (William Dillard)

A kulturált ember tudja, hogy az egyenlőség etikai elvként, nem pedig biológiai tényként értendő. (Ashley Montagu)

Gyakran azon kapom magam, hogy irigylem a jövőt, mert ismerni fogja a múltat. (Bernard Berenson)

Egy farmon csak a kutyának van könnyű dolga. (Ed Howe)

Ha a bürökrata elkövet egy hibát és nem hagy fel vele, ez lesz az új irányelv. (Hugh Sidey)

Sose csapd be magad után az ajtót! Előfordulhat, hogy vissza kell menned. (Don Herold)

A statisztika olyan, mint a bikini. Amit láttat, meggyőző – ám amit elrejt, az életfontosságú. (Aron Levenstein)

Mit tegyen egy ember, aki nem tudja, hogy mit tegyen. (Milton Mayer)

A törvénytelent azonnal szállítjuk, az alkotmányellenesre kicsit várni kell. (Henry Kisinger)

Ha híd akarsz lenni, fel kell készülnöd, hogy járni fognak rajtad. (Roy West)

Az ember számára legnehezebben megőrizhető titok, hogy milyen véleménye van magáról. (Marcel Pagnot)

Minden ostoba képes arra, hogy ítéljen és bíráljon – és a legtöbben ezt is teszik. (Dale Carnegie)

Ha gyorsabban akarsz végezni, idő kell hozzá. (Lee Wallek)

Nem tud semmit, de azt hiszi, mindent tud. Ez egyértelműen a politikusi pálya felé mutat. (George Bernard Shaw)

Az álnok elleni legjobb védelem az álnokság. (Lee Wallek)

Határozatlan szoktam lenni, de most már nem vagyok benne olyan biztos. (Boscoe Pertwee)

Mindnyájan tudjuk, milyen más tud lenni egyazon összeg attól függően, hogy nekünk fizetik, vagy nekünk kell fizetni.(Julian Huxley)

Óvakodj azoktól, akiket nem a jó szándék vezérel. (Theodore Roosevelt)

Azon a napon lettél felnőtt, amikor először nevettél egy jót – önmagadon. (Ethel Barrymore)

Minden ellenségünk halandó. (Paul Valéry)

Aki két urat szolgál, az egyiknek hazudni kényszerül. Vagy: ha egy disznónak két gazdája van, hamarosan éhen döglik. (Lee Wallek)

A dolgok nem tűrik sokáig, hogy rosszul igazgassák őket. (Ralph Waldo Emerson)

Ahhoz, hogy eljussunk az ígéret földjére, keresztül kell tárgyalnunk magunkat a vadonon. (Herb Cohen)

Ez nem olyan regény, amit csak úgy félre lehet tolni, ezt messzire el kell hajítani. (Dorothy Parker)

Ellenséget akarsz magadnak? Tégy valakinek szívességet! (John McLaughry)

A tudomány nem más, mint sikeres receptek gyűjteménye. (Paul Valéry)

Ha nagy pénzekről van szó, jobb, ha nem bízunk senkiben. (Agatha Christie)

A politikusok nem szeretnek, és nem gyűlölnek. Az érdekek, nem pedig az érzelmek vezérlik őket. (Lord Chesterfield)

A költészetben nincs pénz – de hát a pénzben sincs költészet. (Robert Graves)

Az igazságtalanságot viszonylag könnyen viseli az ember, az igazságosságot nehéz elviselni. (H. L. Mencken)

Minden szakma a laikusok elleni összeesküvés. (George Bernard Shaw)

A párt – szervezett vélemény. (Benjamin Disraeli)

Siker? Hát ez olyasmi, ami sok tisztességes kudarcembert rontott már el. (Frank McKinney Hubbard)

Otto von Bismarck bölcsességei:

  • Korunk betegsége a félelem a felelősségtől.
  • Soha nem hazudnak annyit, mint választás előtt, háború alatt és vadászat után. A politika a lehetőségek és a lehetetlenségek tudománya.
  • Akinél a pénz, annál a hatalom.
  • Nincs manapság még egy szó, amellyel úgy visszaélnének, mint a szabadság. Én nem bízom benne, mivel senki sem akar szabadságot mindenkinek, ám mindenki akar saját magának.
  • Polgárnak lenni nem jog, hanem kötelesség.
  • A munkásnak meg kell adni a jogot a munkához. Nem hiszem, hogy a törvényhozás feladata lenne mindazt semmibe venni, ami a nép számára szent.

A zsarnokoknak ritkán van szükségük ürügyre. (Edmund Burke)

Nincs út a boldogsághoz. A boldogság maga az út. (Wayne Dyer)

Jó az, ami után jól érzem magam, rossz az, ami után rosszul érzem magam. (Ernest Hemingway)

A problémák legfőbb okai a megoldások. (Eric Sevareid)

A pénzzel kapcsolatban egyetlen igazi kérdés, hogy mit kezd vele az ember. (John D. Rockefeller)

Csak a legbölcsebbek és legostobábbak nem akarnak változni. (Konfucius)

Csak az változtathatja meg a véleményét, akinek van. (Edward Noyes Westcott)

Ha egy folyó mélységét méred, ne használd mindkét lábad. (Lee Wallek)

Eredményre törj, ne pedig tökéletességre! Ne add fel sosem a jogod, hogy tévedj, mert ezzel megfosztod magad a tanulás lehetősé­gétől. Ne feledd: a perfekcionizmus mögött mindig ott ólálkodik a cselekvést bénító félelem. (David M. Burns)

Egy ember akkor áll legközelebb a tökéletességhez, amikor kitölt egy felvételi kérelmet. (Stanley J. Randall)

Ha a közgazdászok értenének az üzlethez, akkor gazdagok lennének, nem pedig a gazdagok tanácsadói. (Kirk Kerkorian)

Ha te vagy állás nélkül, a munkanélküliség százszázalékos. (David L. Kurtz)

Szeretem a kutyámat. Semmit sem tesz politikai megfontolásból. Will Rogers)

Én nem tartom sokra az olyan embert, aki ma nem bölcsebb, mint tegnap volt. (Abraham Lincoln)

Ha látod a fényt az alagút végén, ez azt jelenti, rossz irányba nézel. (Barry Commoner)

A tapintat végül is nem más, mint gondolatolvasás. (Sarah Orne Jewett)

Az infláció hasonló az édes bűnbeeséshez – minden kormány elítéli, de minden kormány csinálja. (Sir Frederick Leith-Ross)

Egy ember talán legnagyobb tragédiája, ha nincs semmi, amire büszke lehetne. (Arthur E. Morgan)

Amikor felhagyunk azzal, hogy harcoljunk az elkerülhetetlennel, új energiák szabadulnak fel bennünk, melyek egy tartalmasabb életet tesznek lehetővé. (Sarah Bernhardt)

A megpróbáltatás olyan, mint az erős szél. Mindent letép rólunk, ami letéphető, tehát olyannak látjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk. (Arthur Golden)

A modern üzletben nem a csalótól félünk, hanem attól a tisztességes embertől, aki nem tudja, mit csinál.(Owen D. Young)

Az ész nem olyan tökéletes, mint gondoltuk, de még mindig a legjobb iránytű, amivel rendelkezünk. Jobb, mint az érzelmeink, jobb, mint a hazafiság, jobb, mint bármilyen nagyszerű személyiség. (Zechariah Chafes)

Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmivé válik (A. Schoppenhauer)

Ha mindent a legjobban csinálsz, csak a legjobbra számíthatsz. (?)

Szépen az beszél, akinek sikerül a bonyolult gondolatait is egyszerűen kifejezni. (Péchy Blanka)

Reményekkel telve utazni jobb, mint megérkezni. (Robert Luis Stevenson)

„A szeretet akkor él, ha mindennap igaz / néhány szép pillanat az évekre nem vigasz. / Akit sokszor megbántottál, talán megbocsát / de ha elfújtad a gyertyát, őrizd meg a fényt tovább.” (B.M. H. sms)

A durvaság annak módja, ahogy egy gyenge ember az erős benyomását akarja kelteni. (Eric Hoffer)

Ha el vagyunk keseredve és panaszkodunk, a másik józan mérlegelése és tanácsa szinte sértésként hat ránk. (E. X. Ferrars)

Szolgáljunk, ahol, és amikor tudunk, de senki kedvéért se áldozzuk fel a tisztességünket (Everett Dean Martin)

Ha meg akarod érteni a demokráciát, tölts kevesebb időt a könyvtárban Platónnal és több időt az emberekkel tömött buszokban (Simeon Strunsky)

Egy ember akkor jut a legmesszebbre, ha saját tempójában halad. Az élet nem díszmenet, ahol kötelező egyszerre lépni (Karin Roon)

Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosok meg tele vannak kételyekkel. (?)

Az emberi hülyeség és a világegyetem végtelen, az utóbbiban azonban nem vagyok biztos.

A boldogság nem más, mint a szenvedés hiánya. (Kosztolányi Dezső)

Ha a cápa a tenyeredből eszik, akkor a lábadból is fog. (ismeretlen e-mail)

A jó munka nem boldogít, mivel a jó munkához idő kell, az idő pénz és a pénz nem boldogít.

Nem az az igazi, akivel együtt tudnál élni, hanem az, aki nélkül nem.

A pesszimista olyan ember, akinek mindig igaza van, de sosincs öröme benne.

Ha másokat követsz, legfeljebb második lehetsz!

Csak kétoldalú szeretet teszi elviselhetővé a függőséget! (Déry Tibor)

Sohase védekezz és mentegetőzz, míg nem vádolnak! (Károly angol király)

Az ember kötelessége csak ott ér véget, ahol a lehetetlen kezdődik! (Louis Pasteur)

Az a társadalom szabad, ahol biztonságban lehetsz népszerűtlen. (Adlai Stevenson)

Aki jelentéktelen emberek ellen harcol, nem nyerhet semmit. (Michelangelo)

Azok, akik nem élvezik, amit csinálnak, csak kivételes esetben lehetnek sikeresek. (Dale Carnegie)

Az, aki soha nem hibázott, soha nem is próbált semmi újat. (Albert Einstein)

A kudarc csupán lehetőség az értelmesebb újrakezdésre. (Henry Ford)

Csak az nem fél, akinek nincs fantáziája. (Rejtő Jenő)

A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van. (Bob Dylan)

A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra... (Paulo Coelho)

Bírd még egy picit. Néha csak elég türelmesnek kell lenni. Kivárni, megvárni, és nem elvárni. Szeretni, és nem abban kételkedni, hogy ami történik, az jó - nem lehet más. Aztán persze van, hogy valamiért még várni kell, valamiért még nincs itt az idő, pedig már ott van az orrod előtt. Érzed az illatát, látod a mosolyát, de tudod, hogy még ki kell tartanod egy picit. Ne kérdőjelezd meg, hogy miért, csak élj. Menj tovább magaddal, mosolyokkal kéz a kézben, nem feladva, harcolva, megküzdve minden egyes akadállyal, néha könnyekig hatódva földre zuhanni, sárba taszítva, csináld végig, mert majd ez hozza az életedbe. Nagy harcosoknak nagy harcos jár. Olyan, aki tudja, hogy milyen az, ha fáj, vagy ha az álmaidat éled. Csak vele mehet igazán, mással nem. De a harcosokat néha hagyni kell, hogy járják az útjukat, hogy kitapossák az ösvényt a saját útjukon.

Az, hogy valakiben mennyi tapintat, illem, megértés, finomság, önuralom, bölcsesség, tisztaság, alázat, önérzet, tisztánlátás, jóság, netán bölcs derű van, az nem az egyetemi végzettségen múlik. Ez érettség kérdése.
/Müller Péter/

Sérelmein csak a gyenge rágódik. Az erős odacsap, nem is foglalkozik a megbocsátás gondolatával. Ez ugyan nagyon mezítlábas bölcselet, mégis igaz: mindig csak a gyenge sérül bennünk, az erős soha. Ott, ahol erős vagy, nem tudnak megbántani. /Müller Péter/

Az öröm minden félelem ellenszere. Akkor bukkan fel a félelem, ha nem élvezed az életet. Ha élvezed az életet, a félelem eltűnik. Légy pozitív, és örülj többet, nevess többet, táncolj többet, énekelj többet. Légy egyre vidámabb és vidámabb, lelkesedj apró dolgokért, még a legapróbbakért is. Az élet apró dolgokból áll, ezért ne várd, hogy valami nagyszerű történjen. Az csak akkor következhet, ha az apró, közönséges, mindennapi dolgokat új elmével kezded megélni, új frissességgel, új lelkesedéssel. Sok ember van a világon, aki elszalasztja, mert mindig valami nagyszerű dologra vár, ami nem tud bekövetkezni. Csak apró dolgokon keresztül következhet be: eszed a reggelidet, sétálsz, fürdőt veszel, beszélgetsz egy barátoddal, csak üldögélsz egyedül, és nézed az eget, vagy fekszel az ágyadon, és nem csinálsz semmit. Ezekből az apró dolgokból áll össze az élet. Ezek az élet alkotóelemei. /Osho./

Nincs olyan, hogy nem történik semmi vagy nem jó ami történik. Nincsenek átlagos pillanatok az életben, csak különleges pillanatok léteznek. Az életet előre felé éljük, de visszafelé értjük meg. Amikor visszanézünk, akkor ráébredünk, hogy akár évekkel ezelőtt mi értelme is volt az adott történetnek.

Minden ember különleges. Mindenkiben ott ragyog a fény. Benned is. Ne hagyd, hogy a sötétség kioltsa a fényed. Ne hagyd, hogy elhitessék veled, hogy kevesebb vagy, mint mások. A világot is képes vagy megváltoztatni, ha igazán akarod. Erőd kifogyhatatlan, bátorságod végtelen. De csak addig, amíg el nem kezdesz kételkedni magadban. Nem akkor veszítesz, amikor másodikként lépsz át a célvonalon. Nem akkor van vége, amikor elesel. Emlékezz: Akkor veszítesz, amikor elhiteted magaddal, hogy vesztettél. Ha úgy indulsz neki a küzdelemnek, hogy Te itt biztosan nem nyerhetsz. A gondolatnak varázslatos ereje van. Csak úgy, mint ahogy a hitnek is. Higgy a sorsban, higgy, amiben akarsz, de a legfontosabb, hogy sose add fel az önmagadba vetett hited. Soha! Lepd meg a hitetleneket, forgasd fel a világot. Merj különleges lenni! Tégy csodát! Szeress örökké! Élj úgy, hogy semmit se bánj. Nem számít, hogy hányszor esel el. A lényeg, hogy mindig felállj, és küzdj tovább az álmaidért. A lehetetlen csak a fejedben létezik.

Az elfogadás annak felismerése, hogy a dolgok megváltoztak, és már semmi nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. Így találjuk meg magunkban az erőt, hogy továbbmenjünk. /Desmond és Mpho Tutu/

Ki vagyok én: egy ember, aki elhiteti a haldoklóval, hogy van remény, talán sikerül s ez lehet egy új esély, aki ha kell, megtanít nevetni, elhiteti veled, hogy léteznek csodák, mert bármilyen hihetetlen, igen is léteznek. Aki bármikor odatartja a vállát egy megtört léleknek, aki akkor is mosolyog, ha mások mosolyognak rajta, aki nem hagyja sírni a maga körül lévőket, és addig nem hagy el, amíg szükséged van rá. Ez is én vagyok: aki eltűri, hogy minden cselekedete ellenére tőle sose kérdik, jól van-e? Miért olyan nyilvánvaló, hogy velem minden rendben van, hogy nekem nincsenek problémáim? Miért hiszik azt rólam, hogy tökéletes vagyok? Csak egy átlagos, szürke senki akarok lenni. Mert valójában az is vagyok...

Minden egyes út csak egy a millióból. Mindig észben kell tartanod: egy ösvény csupán egy ösvény; ha úgy érzed, nem szabad rálépned, akkor semmilyen körülmények között sem szabad ott haladnod. Hogy ezt ilyen világosan lásd, fegyelmezetten kell élned. Csak akkor jössz rá, hogy minden út csupán egy út, és semmi kár nem származik sem rád nézve, sem másokra, ha a szíved parancsára otthagyod ezt az ösvényt. /Carlos Castaneda/

Sokan érzik úgy, hogy nem találják a helyüket, ami azért van, mert nem azt csinálják, amit szeretnek. Nem kevesen a világ másik részére menekülnek, hátha ott meglelik, amit keresnek. Aztán - nem ritkán - csalódás a vége, mert ott sem az van, ami kedvükre lenne. Nem kényelmes ígyse meg úgyse, ennek meg így nincs túl sok értelme. Jön a balhé meg a feszkó, cipelik a terheket, mint valami igásló. Nos, aki magán kívül van, annak nincs otthona a világban. Mehet bárhova, nem lesz igazi komfortja. Aki már megtanulta, hogy a belső béke nem kívül van, mehet világnak, mindenhol helye van. Nem kell magával cipelni a vaságyat, az úgyis csak fáraszt. Belül lehet megtalálni a kérdésre a választ. Először is, helyet kell csinálni fejben, hogy a válasz megérkezzen. Nem agyalni, keresni, görcsölni, hanem megengedni kell. Elengedni a vaságyat egyben. Alatta van a csoda, amit mindenki keres. Hogy könnyebben hozzáférhess, az elmédből is fújkálj ki minden zavart, amit csak lehetséges. A fenntartásaidat, hogy sehol nem jó neked, az elmeszüleményeidet, melyeket cipelgetsz. Hogy nem találod az irányt, merre is menj, ráadásul nincs igazán semmihez sem kedved. Pont ezek azok a hiedelmek, melyek távol tartják a belső békédet. Amíg ezek nálad vannak, nem lesz kényelmes neked az élet. Vedd észre, ha a megoldást kívül keresed, mert nem ott van.  Ha belül rátaláltál, akkor persze megmutatkozik fizikailag.  De fordítva sosem. Fújd ki az elmédből a zavaraidat, s csinálj helyet odabent magadnak. Aztán ott leszel igazán otthon, ahol csak akarsz.

Tudod, van aki némán ül, van aki megőrül, van aki szenved és van aki elmenekül. De néha van aki küzd és néha van aki nyer, ha kell belehalok, de nem adom fel! /Márai/

Úgy látszik az ember mindent bír addig a határig, amíg célja van az életnek. /Márai/

Az életet nem lehet elmesélni, a tapasztalatot nem lehet könyvből megtanulni. Az életet meg kell élni. /Tisch Ferenc/

Légy kedves az emberekkel, amikor felfelé mész. Találkozhatsz velük lefelé is.

Az ember számára nem elérhető dolgokhoz mindig nagyobb vonzerő társul, mint a már meglévőkhöz. /J. R. Ward/

Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni. /Marcus Aurelius/

Nehéz boldogtalanná tenni azt az embert, aki elégedett önmagával, és önnön teremtőjével tart rokonságot. /Lincoln/

A valódi életbölcsesség abban van, hogy a mindennapokban észrevegyük azt, ami csodálatos. /Pearl Sydenstricker Buck/

Semmi sem nehezebb, mint embernek lenni emberek között... /Gárdonyi Géza/

Ha túl nagynak tűnik a lépés, ne félj megtenni, s közben gondolj arra: egy mély szakadékon sem lehet átugorni két kis lépéssel. /Keleti bölcsesség/

Nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, de joggal elvárom mindenkitől, hogy mindig ember legyen. /Ady/

Mert az ember már csak ilyen. Ha másban nem, legalább abban reménykedik, hogy valóban a remény hal meg utoljára. /Jodi Lynn Picoult/

Mindig tudd, a dolgok egyszer történnek meg veled; a legértékesebb idő a pillanat, amelyben élsz. /Tatiosz/

Talán úgy kellene élnünk – hiszen ki tudja, meddig élhetünk? – hogy széppé tegyük a magunk, és lehetőleg a mások életét is mindaddig, amíg ez lehetséges. /Lőrinc L. László/

A megfelelő szó megteszi hatását, de soha egyetlen szó sem lehet olyan hatásos, mint egy jól időzített szünet. (Mark Twain)

Ahhoz, hogy az ember győzni tudjon, hozzátartozik, hogy tudjon veszíteni is. /Segal/

Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz. /Márai Sándor/

Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül! Ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal!

A bölcs mindenkit megbecsül, mert mindenkiben elismeri a jót, és tudja, milyen nehéz valamit csinálni. Az ostoba mindenkit lenéz, mert nem ismeri a jót, és a rosszabbat választja.

A bölcsesség nem műveltség és nem is tudás, mely a könyvekből oly könnyen megszerezhető. Nem is okosság, ahogy egyesek képzelik és főképpen nem fortély, ahogy a legbutábbak gondolják. A bölcsesség... nem más, mint helyes látás. Mely abban segít minket, nehogy másnak lássék a világ. A bölcsesség képesség, mely nem tanulható.

Jobb, ha az ember próbálkozik és kudarcot vall, mint ha egyszerűen csak feladná. /Kate Morton/

A bölcsesség az a képesség, hogy valaki átlátja a bonyolult helyzeteket, és ezáltal olyan magatartásra ösztökél, amely a lehető legtöbb érintettből vált ki elégedettséget, és tekintettel van minden érintett érdekeire. /André Aleman/

Nem arról ismerszik meg az ember, hogyan élt; nem arról, mennyire könnyen ijed meg egy hangtól, vagy hogy milyen könnyen mutatja ki az érzéseit. Az a legfőbb mérce, hogy mennyit hasznosít valaki abból, amit az élet tanított neki. /Brandon Sanderson/

Mindent a maga idejében kell megcselekedni, nem gyáván utólag okosnak lenni. /Sárándi József/

Csak a tudás átadható, tanítható, de a bölcsesség nem. A bölcsességre rá kell találni, lehet élni általa, de kimondani, közölni nem lehet. /Popper Péter/

Mindig is könnyebb volt együtt úszni az árral. Ugyanakkor, ha elveid vannak, akkor azt teszed, amit helyesnek látsz, és nem azt, ami könnyebb. Ez gerincességet jelent. Ami azzal jár, hogy mi rendelkezünk a tetteink felett, senki emberfia. /Gavin Extence/

Hasznosabb néhány bölcs tanítást ismerni, amely mindig javadra válhatik, mint sok dolgot tanulni, amely mit sem használ. /Lucius Annaeus Seneca/

Szelídséggel győzd le a haragot, jóval a rosszat, ajándékkal az irigyet és igazsággal a hazugot. /Dhammapada/

Ha nem érted, hogy a dolgok miért vannak úgy az életedben, ahogy vannak, ne sürgesd az okok megtalálást. Rendben van, ha nem tudsz minden választ. Bízni abban, hogy minden valami okból történik, olykor sokkal hatékonyabb, mint megtudni az okot. /Yehuda Berg/

Valahányszor tanácsokat vársz valakitől, hatalmat adsz a kezébe. /Andrea De Carlo/

Az ember csak akkor tanul meg valamit igazán értékelni, amikor már nem szerezheti vissza többé.

Nem harcolhatunk valami ellen. Annak semmi értelme. Valamiért kell harcolni. /Wass Albert/

Az őszinteség nem azt jelenti, hogy meg kell bántani másokat, hanem csak azt, hogy kezdettől fogva legyen bátorságunk vállalni önmagunkat. /Frank Arjava Petters/

A bennünk felmerült gondolatokért nem vagyunk felelősek, csak azért, ahogyan bánunk velük. /Anselm Grün/

A bölcs ember nem téved el, a bátor nem fordul vissza. /Közmondás/

Gyűlöleteddel a gyűlölködőt, félelmeddel a félelmetest, aljasságoddal az aljast, nagyravágyásoddal a hatalomszomjat, gyengeségeddel a gyengítőt, bánatoddal a kilátástalanságot hallod meg, de derűddel a Derűt, erőddel az Erőt, bizakodásoddal a Bizalmat hallod. Amire hangolod magad, azt az "adást" veszed, és a hangoltságod megteremti a sorsodat. Minden erő, érzés és gondolat szüntelen adásban van. Rajtad múlik, hogy mit fogadsz be. /Müller Péter/

Az aggodalom voltaképpen kamat, amelyet olyan bajra fizetnek ki, amely soha nem történik meg. /John Hagee/

Nem az évek számától leszen aggastyán, aki él (...). Jószerivel tán attól inkább, ha belátnia kell, hogy értelmetlen volt mindeddigi hányódása, s nincs többé oly cél, melyért a szíve hevülhessen. /Szilvási Lajos/

A jólét valódi értékét nem tudjuk megítélni mindaddig, amíg nem éreztünk fájdalmat, éppúgy, ahogy nem élvezzük az édest, amíg meg nem kóstoltuk a keserűt, vagy a jót, amíg meg nem ismertük a gonoszt, sőt magát az életet sem értékeljük igazán, amíg szembe nem kerülünk a halállal. /Sadhu Sundar Singh/

Az élet az egyetlen esély, vedd komolyan! /Teréz anya/

Csak a buta ember haragszik másokra (...). A kő azért hull lefele, mert súlya van. Hát örökre zöld ifjú maradok? Mikor fogom már megtanulni, hogy pontosan annyit adjak magamból az embereknek, amennyiért megfizetnek! Ha azt akarom, hogy becsüljenek és magamat is becsülhessem, meg kell mutatnom, hogy szegénységem áll az ő gazdagságuk szolgálatában, szívem azonban ezer mérföldnyire van arcátlanságuktól, s magasabban élek, semhogy megvetésük vagy kis kegyeik elérjenek. /Stendhal/

Minden pillanat, amelyet panaszkodással és morgással töltünk, a saját életünkből vesz el. A vidám pillanatok pedig mindig hozzátesznek egy kicsit. Válaszd, amelyik jobban tetszik. /Richard Templar/

Ha különösen szép múlt áll mögöttünk, szívesen gondolunk rá vissza. Ugyanakkor el is engedhetjük a múltat. Talán már öregebbek lettünk. Már elment egyik-másik vonat életünk peronjáról. Mégis vannak újabb és újabb érkező vonatok, amelyekre felszállhatunk, ha kinyitjuk a szemünket és meglátjuk őket. /Kurt Tepperwein/

Ha egyszer az élet tálcán kínál valamit, azt el kell fogadni, ellenkező esetben nagy árat fizetünk. Az élet mindig bölcsebb nálunk. /Clara Sánchez/

Az ember ne a méltóságát védje, hanem a méltósága védje meg őt. /Ralph Waldo Emerson/

A legreménytelenebbül ostoba az, aki nincs tisztában azzal, hogy bölcs. /Isaac Asimov/

Az életben nem az a legfontosabb, hogy a nyereségedből hasznot tudj húzni. Erre az ostoba is képes. Az igazán fontos az, hogy a veszteségedből húzz hasznot. Ehhez intelligencia kell; ez a különbség a bölcs és az ostoba között. /William Bolitho/

Életünket, e törékeny és fenyegetett épületet önmagunknak kell hordoznunk, megváltásunk titka saját lelkünkben van, és önmegvalósításunkkal nem várhatunk holnapig, mert már a tegnapi nap is késő volt. /Varnus Xavér/

Aki nem lépett rá a felismerés útjára, az a szenvedéseiből tanul. Amikor már elege lesz a szenvedésből, akkor felismeri, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy szenvedései véget érjenek. /Kurt Tepperwein/

Nem az a buta ember, aki valamit nem ért meg - hanem aki megérti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené. /Charles Robert Richet/

És csak most értettem meg, milyen jó élni. Azelőtt örökké halogattam mindent, valahogy sohase értem rá, siettem minél többet megtudni, hangosan tudtul adni a világnak, hogy vagyok. De most: álljon meg a menet! Hadd nézzek körül. Hadd teljék örömöm benne. És az is jó, hogy már nincs sok időm hátra. Már nagyon sokat megértek. Mindent! Ennél többet már nem lehet megérteni. Nem is kell. /Vaszilij Makarovics Suksin/

Kétfajta helyzet van a világon, az, amelyiken tudunk változtatni, és az, amelyiken nem, mint ahogy a csillagokon, és a halálon sem. És arra jöttem rá, hogy őrült pazarlás, sőt bűn olyasmiken aggódni, amiken nem változtathatunk. /John Hoyer Updike/

A dolgok sohasem tisztán feketék vagy fehérek. Sohasem egyértelműek. Minden olyan gyorsan történik; ha felkészületlen vagy, elvesztél. Meg kell előznöd a bajt. Számítanod kell rá. De még így sincs garancia semmire. /Guillermo del Toro/

Csak a sekélyes emberek beszélnek a múltról; a bölcs emberek a jelen és a jövő bolondjai. /Madame Marie du Deffand/

Csak azt adhatjuk, amink van. Aki boldogtalan, nem adhat boldogságot, aki sikertelen, nem segíthet másokat sikerre. Első kötelességünk: önmagunkon segíteni, hogy ne legyünk másoknak teher. Először tanulni, aztán tanítani! Először teremteni, aztán adni! Ez az élet vastörvénye. /Herbert Casson/

Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod, melyik felét. /Robert Orben/

Amit hiszünk, kevesebb, mint amit tudunk; amit tudunk, kevesebb, mint amit szeretünk; amit szeretünk, jóval kevesebb annál, mint ami létezik; ebből fakadóan sokkal kevesebbek vagyunk annál, mint amik lehetnénk. /Ronald David Laing/

Ha erős vagy, légy szelíd, hogy a környezeted inkább tiszteljen, mint féljen tőled. /Khilón/

Győzhetetlen lehetsz, ha nem bocsátkozol olyan küzdelmekbe, amelyekben a győzelem nem tőled függ. /Epiktétosz/

A csendes emberek mindig figyelő emberek. A hallgató emberek mindig többet hallanak meg, mint a saját hangjuktól mámorosak. /Szepes Mária/

Van egy hasznos szabály az életre: nem neked kell megvívni az összes csatát, ami az utadba kerül. Válaszd ki azokat, amelyek fontosak és hagyd, hogy valaki más küszködjön a többivel. /Andrew Lane/

Amíg élet van, minden vég kezdet! /Frank Herbert/

Könnyű szerénynek lenned, amikor dicsérnek. Akkor légy szerény, amikor szidnak! /Cholnoky Viktor/

Sose bánts senkit, mert azzal a hatalmába kerülhetsz. /Kornis Mihály/

Nem okos, aki nem bolond egy kicsit, és nem egészséges, aki egy picinykét nem beteg. /Hamvas Béla/

Beletörődni valamibe és elfogadni valamit, az nem ugyanaz. /Jorge Bucay/

"Miért?" Ez rossz kérdés. Azt kérdezd: "Miért ne?" /Laurie Halse Anderson/

Konfliktushelyzetben ne a győzelemre törekedjünk, hanem a megoldásra. /Gary Chapman/

A valódi gazdagságot nem a vagyontárgyaid jelentik, hanem az, hogy te mennyire vagy értékes ember. /Jim Rohn/

A múlttal már nem lehet mit kezdeni, azt viszont mindig eldöntheted, hogy másként, jobban csinálod ezután. /Nyírő András/

Nem a bíráló számít, nem az, aki fanyalog, mert az erős ember egy pillanatra megbotlott, vagy mert ezt vagy azt szerinte jobban is csinálhatta volna az, aki cselekedni mert. Egyedül azé az érdem, aki kiáll a küzdőtérre, akinek arca porban, verejtékben és vérben fürdik, aki vitézül tör előre, aki újra meg újra téved és hibázik, mert a tévedések és hibák minden erőfeszítés velejárói. Aki síkra száll a nemes ügyért, aki szerencsés esetben végül megízlelheti a diadal gyümölcseit, s ha derekas teljesítménye dacára végül mégsem arat sikert, legalább tudja, hogy soha nem kell osztoznia a bátortalanokkal és hidegszívűekkel, akik nem ismernek sem győzelmet, sem vereséget. /Theodore Roosevelt/

Nem tarthatod magadat reménytelennek, bármilyen szemétre bukkannál benned. Nem mondhatsz le magadról. Ne hidd, hogy csak úgy ki lehet állni az élet forgalmából... hogy bocsánat, megőrültem, megöltem magam, nem veszek tovább részt benne. /Popper Péter/

Akik végigmenekülik és végigrettegik az életüket, mert nem akarják megoldani a problémákat, azok vissza fogják ezt kapni, még súlyosabban. Senki nem fogja megúszni. Mindannyian megkapjuk. Akkor nem jobb kimondani, még ha fáj is? És addig megváltoztatni, amíg a gondolkodás szikrája bennünk van? Mert lehet megkeseredve élni. Kétségtelen. /Csernus Imre/

Sose szegje kedvedet a végső eredménytelenség, mert sohasem az eredmény a fontos, hanem az út, amelyen az eredmények felé haladsz. /Zilahy Lajos/

Mindannyian szeretnénk azt hinni, hogy velünk együtt a világnak is vége lesz. Az igazság azonban az, hogy ismerőseink, barátaink és szeretteink tovább élnek, és általuk mi magunk is. Nem arra fognak emlékezni, amid volt, hanem arra, amit tőled kaptak. Nem az a lényeg, hogyan néztél ki, hanem az, ahogyan éltél. És ne csak a nevedre emlékezzenek, hanem a történetedre is. /Tonya Hurley/

Nem bűn az, hogy életben maradtál, amikor mások meghaltak melletted. Sőt, nem is érdem. Egyszerűen egy lehetőség, amellyel élned kell. /Raana Raas/

Néha az embernek szakítania kell a múltjával, hogy legyen jövője. Ezt soha nem könnyű megtenni. Ez az egyik különbség a túlélők és az áldozatok között. Elengedni azt, ami volt, hogy túlélje azt, ami van. /Karen Marie Moning/

A félelem addig a pillanatig létezik, amíg az elkerülhetetlenül be nem következik. (...) Utána már nem szabad erőt pazarolnunk rá. /Paulo Coelho/

Ha egy nap csak annyi történik, hogy "túlélted", ez még nem ok az ünneplésre. Nem azért vagy a Földön, hogy pazarold a becses idődet, miközben szokásaidnak csupán apró változtatásával is hatalmas dolgokra lennél képes. /Og Mandino/

Ne felejts el életben maradni, nincs semmi fontosabb ennél. /Afeni Shakur Davis/

Ha sorsa szenvedéssel sújtja az embert, akkor ebben a szenvedésben is feladatot kell látnia (...). Az embernek a szenvedéssel szemben is át kell küzdenie magát annak tudatáig, hogy ezzel a szenvedésteli sorssal is úgyszólván egyszeri és egyedülálló lesz az egész világmindenségben. Ezt a sorsot senki nem veheti le a válláról, nem szenvedheti el helyette. Abban azonban, ahogyan ezt a szenvedést elviseli, benne rejlik egy kimagasló teljesítmény egyszeri lehetősége is. /Viktor Emil Frankl/

Nem számíthatsz arra, hogy akad egyetlen ember is a világban, aki szavad, cselekedeted pontosan úgy érti majd meg, úgy fogja fel és magyarázza, ahogyan te elgondoltad. Mindig csak te tudod, mit akartál igazán: a világ mindig annyit ért és lát csak szándékodból, amit az emberi értelem rejtélyes, torzító tükre felfog és visszatükröz. /Márai Sándor/

Alapszabály, hogy sose kockáztass többet, mint aminek az elvesztését megengedheted magadnak. /Nora Roberts/

Amikor a túlélés a tét, amikor már csak arról van szó, mi mozgatja, élteti az embert, akkor hirtelen végletesen egyszerűvé válik minden. Az ember vagy életben marad, vagy elpusztul. /Stephen King/

Soha az ember meg ne alázza magát, még akkor se, ha azt hiszi, hogy ezzel valamit elérhet, amit különben sem sikerülne elérnie. Az emberi méltóság mindennél előbbre való, s nem szabad áruba bocsátani, mert az ember csak kellemetlen perceket s utólagos szégyent meg bosszúságot vásárol vele. /Wass Albert/

Ha elégedetten akarunk élni, az eleganciát keressük, ne a fényűzést, és a kifinomultságot, ne a divatot; legyünk érdemesek, ne tiszteletreméltóak, és jómódúak, ne gazdagok; tanuljunk keményen, gondolkodjunk csendben, beszéljünk halkan, cselekedjünk őszintén; nyílt szívvel figyeljünk oda a csillagokra és madarakra, kisdedekre és bölcsekre; maradjunk vidámak és legyünk mindenkor bátrak. /William Ellery Channing/

A bölcs észrevehetetlen: tudásával nem hivalkodik, csak érezzük jelenlétét. Mértéktartó: mélységeit nem herdálja kis dolgokra; szerény: e mélység számára, akár egy vízcsepp; méltósága senkit nem bánt: nem örül, ha ünneplik, és nem fáj neki, ha gúnyolják. Természetes, akár a felkelő nap: tudása tiszta égbolt, melyet nem zavar a felhők átvonulása; hallgatással többet ér el, mint száz beszéddel: nem szava, hanem lénye a példaadó. Élő tükör: ha a szemébe nézel, megpillanthatod a mindenséget; ajtaja mindig nyitva áll: ha belépsz rajta, kitárul előtted a világ. /Hioszi Tatiosz/

A korosodás nem kudarcként érint, ha okos a szíved. /Vavyan Fable/

Bölcsességre vall, ha valaki mindig meg tudja különböztetni a megalkuvást a kompromisszumtól, és nagy akaraterőre, ha mindig csak az utóbbit fogadja el. /Balla D. Károly/

A valódi életbölcsesség abban van, hogy a mindennapokban észrevegyük azt, ami csodálatos. /Pearl Sydenstricker Buck/

A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg. /Will Smith/

Nem a tudás, hanem a tanulás, nem a birtoklás, hanem a megszerzés, nem az ittlét, hanem az idejövetel az, ami a legnagyobb kielégülést biztosítja. /Carl Friedrich Gauss/

Igyekszem bölcs lenni, ha nem lehetek vidám, könnyed, amikor nem örülhetek, megpróbálom elviselni, amit úgysem lehet megváltoztatni, és szeretnék türelmes lenni, amikor nincs mód úrrá lenni a bajokon. /Elizabeth Montagu/

Csak az értelmes ember nem gonoszkodik: ugyanis nem látja értelmét. /Vavyan Fable/

A bölcs (...) alkot, de művét nem birtokolja, cselekszik, de nem ragaszkodik, beteljesült művét nem félti, s mert magának nem őrzi, el se veszíti. /Lao-ce/

Nem az a szerencsétlenség, amit el tudsz kerülni, hanem az, amit nem tudsz. /Közmondás/

Nem érdemes sírni, az igazi könny ritka, mosollyal szenvedni, ez az élet titka. /Gárdonyi Géza/

A glóriának csak néhány centimétert kell lejjebb csúsznia, hogy hurok legyen belőle. /Dan Mckinnon/

Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról, bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre a még nem létezőt, s ne éleszd újra letűnt bajaidat. /Marcus Aurelius/

A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát. /Lewis Carroll/

Két dologra kell törekednünk életünkben: először arra, hogy megszerezzük, amit akarunk, másodszor arra, hogy élvezzük. Csak a legbölcsebb emberek érik el a másodikat. /Dale Carnegie/

A pozitív gondolkodás tehát azt jelenti, hogy felismerem: minden, ami van, engem szolgál, és nekem segít még akkor is, ha kifejezetten kellemetlen vagy fájdalmas. Ennél fogva minden jó, úgynevezett negatív nem is létezik, csupán olyan kellemetlen jóról beszélhetünk, amelynek bekövetkeztét én tettem szükségessé. /Kurt Tepperwein/

Ha megtanulod figyelmen kívül hagyni a dolgokat, a legjobb úton haladsz a lelki béke felé. /Robert James Sawyer/

A tökéletesség nem az, amihez nincs mit hozzátenni, hanem amiből nincs mit elvenni. /Antoine de Saint-Exupéry/

A gyűlölet magától visszaszáll azokra, akik táplálják. /Ludwig van Beethoven/

Nem olyan könnyű huncutnak lenni. /Krúdy Gyula/

Nem kell megértenünk a világot; elég, ha eligazodunk benne. /Albert Einstein/

Ne felejtsd el, hogy nem megkapni azt, amit kívánsz, néha csodálatos szerencse. /Tendzin Gjaco/

Nem az a tapasztalat, amit átélsz, hanem amit közben érzel. /A. J. Christian/

Abból, amit Pál mond Péterről, sokkal inkább Pált ismerjük meg, mint Pétert. /Baruch Spinoza/

Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!"... Mi ez?! ...Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ...Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok. /Müller Péter/

Soha ne sértsünk meg valakit a stílussal, amikor ugyanezt a tartalommal is megtehetjük. /Sam Brown/

A humor a bölcsek esernyője. /Erich Kästner/

Nyerni fogunk rajta, ha élvezeteket áldozunk föl, hogy fájdalmakat kerülhessünk ki. /Arthur Schopenhauer/

Nem könnyű dolog szembesülni a kudarccal. Akadnak emberek, akik elmenekülnek és belső védőbástyáik mögé rejtőznek előle; mások igyekeznek megfeledkezni róla, mintha meg sem történt volna; megint mások agresszíven tagadják, hogy ilyesmi megeshet velük, és a legundorítóbb fajta önáltatásba menekülnek. Csak kevesen vannak, akik valóban beismerik, ha valami nem sikerül nekik, és nem hárítják másra a felelősséget, hanem készek vállalni hibáik következményeit. Az ilyen ritka személyiségeket sokféle hajtóerő ösztönözheti; egyaránt megtalálhatóak közöttük az őszinteség talpig becsületes megszállottjai és a hidegvérű, minden erkölcsöt lenéző cinikusok. Általában ezen a ponton szokás megvonni a határvonalat a jó és a gonosz, e két, alapjában véve tartalmatlan morális kategória között; pedig az igazi mezsgye egészen máshol húzódik, és nem filozófia kérdése - a gyönge és az erős jellemű embereket választja el. /Raul Renier/

Néha, ha belegondolok, hogy jelentéktelen dolgok milyen súlyos következményekkel tudnak járni, elfog a kísértés, hogy kijelentsem: jelentéktelen dolgok nincsenek. /Bruce Barton/

Irigységünk mindig tovább tart, mint azoknak a boldogsága, akiket irigylünk. /Francois de La Rochefoucauld/

Jobb, ha felkészülten hiába várjuk a lehetőséget, mint ha a lehetőség készületlenül talál. /Whitney Young/

Amit az ember nem szerez meg, mindig jobbnak látszik annál, mint amije van. Ebben rejlik az emberi lét romantikája és hülyesége. /Erich Maria Remarque/

Ügyelj arra, hogy megszerezd azt, amit szeretsz, különben kénytelen leszel megszeretni azt, amit kapsz. /George Bernard Shaw/

Ahhoz, hogy valaki jól hazudjon, bölcsnek kell lennie. /Norman Douglas/

A tisztánlátás az élet olyan ajándéka, amely gyakran megkésve érkezik. /Wass Albert/

A tökéletesség hajszolása gyakran akadályozza megvalósítását. /George Will/

Figyelj azokra a dolgokra, amelyekkel megtehetnéd, hogy ügyet sem vetsz rájuk! /Stephanie Dowrick/

A lelkiség nem annak a tudása, hogy mit akarsz, hanem annak a megértése, hogy mire nincs szükséged. /Anthony de Mello/

Soha ne vágd szét, amit ki lehet bogozni! /H. Jackson/

A tapasztalat nem az, ami történik velünk, hanem az, amit kezdünk a velünk történtekkel. A tapasztalat - képesség az élet eseményeinek kezelésére, nem pedig maguk az események. /Aldous Huxley/

A bölcs ember a lehetőségeit megteremti, és nem megtalálja. /Francis Bacon/

Ha olyannak látjuk az embereket, amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket; ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek. /Johann Wolfgang von Goethe/

Barátod lakomájára menj lassan, betegágyához siess. /Khilón/

Egyesek elképesztő magabiztossággal adnak hangot negatív véleményüknek olyan témákban, amelyekről úgyszólván semmit sem tudnak.

Sokszor és sokat nevetni; elnyerni az intelligens emberek megbecsülését, a gyermekek ragaszkodását; kivívni az őszinte kritikusok elismerését és elviselni a hamis barátok árulásait; örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon – egy egészséges gyerekkel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. Ez a boldogulás, ez a siker. /Ralph Waldo Emerson/

Nehéz boldogtalanná tenni azt az embert, aki elégedett önmagával, és önnön teremtőjével tart rokonságot. /Lincoln/

Felülemelkedhetünk minden rosszon, ha felismerjük, hogy csak addig van hatalma felettünk, amíg hiszünk benne. Ha megtapasztaljuk ezt az igazságot, szabaddá válunk.

Élj a jelenben, emlékezz a múltra, és ne félj a jövőtől, mert nem létezik, és soha nem is fog. Mert mindig csak jelen van. /Christopher Paolini/

Ha elfáradtál, mert elmúltak az évek, ne csüggedj, keress a korodnak megfelelő szépet. Ami mellett fiatalon elmentél rohanva, most ráérsz megnézni, botra támaszkodva. Nevess, nevess, a bajt soha ne keresd, örülj a mának, holnap már rosszabb is lehet. Keress barátokat, bánatodat oszd meg. Ha osztasz bármit is, egyre kevesebb lesz. Soha ne hidd, hogy sorsod a legrosszabb, mindenki magát hiszi a legnyomorultabbnak. Légy vidám - mert teljesen mindegy - az élet úgysem áll meg, és úgy sokkal könnyebb. Ne sajnáltasd magad, légy arra büszke, sok mindent átéltél, és mégsem törtél össze. És mert visszahozni semmit sem lehet, fogadd el így, és élj emberhez méltó, derűs életet.

Senkinek sincs joga ítélkezni, mert senki sem tudja igazán miken mentél keresztül. Talán ismerik a történeteidet, de soha nem érezték azt, amit Te éreztél akkor, amikor megélted őket. /Happiness Plan/

Az élethez kétségtelenül kell bizonyos emberi méltóság és fegyelmezettség, és az is, hogy az ember normálisan reagáljon arra, ami éri, mindig tudva azt, mi igazán baj és mi csak bosszúság. /Szabó Magda/

Kudarc nem létezik. Itt az idő, hogy dönts. Itt és most meg kell ígérd magadnak, hogy soha többé nem adod át magad a legyőzöttség vagy a búskomorság érzésének. Ez még nem jelenti azt, hogy el kellene rugaszkodnod a valóságtól – csak azt kell megértened, hogy ha megadod magad a lehangoltságnak, akkor épp arra nem lesz erőd, hogy változtass az életeden és tovább lendítsd azt. El kell hinned, hogy még akkor is változtathatsz, ha ez itt és most teljességgel lehetetlennek tűnik.

A legerősebb emberek nem mindig azok, akik nyernek, hanem azok az emberek, akik nem adják fel, amikor veszítenek. /Liam Payne/

Az életedben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célodat, hanem az, ha nincsenek céljaid. /Benjamin Elijah Majs/

A siker titka abban rejlik, hogy eggyel többször kell felállnod, mint ahányszor elesel. /Csontos Márta/

Minden pillanat, amelyet panaszkodással és morgással töltünk, a saját életünkből vesz el. A vidám pillanatok pedig mindig hozzá tesznek egy kicsit. Válaszd, amelyik jobban tetszik. /Richard Templar/

Nem visz lift a sikerhez, neked kell megtenned a lépéseket.

Csak dolgozunk keményen, hajtjuk a pénzt, s az alagút végén nem látjuk a fényt. Még több kell belőle, mert jobban akarunk élni, csak közben megváltozunk, és ettől kell félni. Mit fog érni a pénz, ha nem lesz már egészség? ezért kockáztatni elég nagy merészség! Tegyünk kicsit másképp, mint ahogy eddig tettük! ne úgy nőjön fel gyermekünk, hogy észre se vettük. Hová vezet mindez? Eljön majd a vég! s akkor hiába mondjuk már, hadd maradjunk még! Gondoljuk át mindezt, hisz repülnek az évek, lassan megöregszünk, és elmúlunk végleg. Van család, barátok, napfény és tenger, s még számtalan más, mitől boldog az ember. Értelem, érzelem, egymásra figyelés, életünk csak egy van, nincsen ismétlés. Éljünk ma úgy, hogy holnap szebb legyen, szeretném azt, hogy mindenki így tegyen!

Én sem vagyok más, csak egy ember, Teli örömökkel, bánatokkal, tévedésekkel.

Nem akarok mást, csak nyugodtan élni, Boldogan, elégedetten, sorsommal megbékélni.

Nem akarok más lenni, mint aki vagyok, Kihasználni mindent, mi nekem adatott.

Nem akarok a világ elől sohasem elbújni, S nem akarok semmit sem elölről kezdeni.

Az szeretnék maradni, ki mindig voltam, S szeretném azt tenni, miről mindig álmodtam.

Nem szeretnék megszabadulni az érzelmektől S nem szeretnék megválni soha az emlékektől.

Szeretnék álmodni, s nagy terveket szőni, S szeretnék a jövőben minden jót megtenni.

Felfedezni volna jó az élet rejtelmeit, S megvalósítani minden csodás értelmeit.

Szeretném pontosan tudni, mit kell tenni, S a kijelölt úton, egyenesen végigmenni.

A test, a lélek tudja, amit tudni lehet, S örökre megőrzi szívemben a szeretetet.

Tobai Rózsa

Általában az az ember jut a legmesszebb, aki hajlandó merni és csinálni. Egy óvatos hajó soha nem jut messze a parttól. (Dale Carnegie)

Ne hagyd, hogy azok az emberek, akik haboznak melletted lenni, túl sokáig időzzenek az életedben és a szívedben.

A boldogság olyan ajtókon érkezik, amikről nem is sejtetted, hogy nyitva hagytad!

A negatív gondolkodás határt szab a teljesítménynek. Ha viszont ezt megfordítjuk, akkor a lehetetlen hirtelen nagyon is elérhetővé válik. (Amby Burfoot)

Az élet egy nagy kaland, és a problémák csupán lehetőséget kínálnak számunkra, hogy megmutassuk, hogy mire vagyunk képesek. (Kerstin Gier)

Kedvességgel és jó szándékkal hamarabb célhoz lehet érni, mint dühvel és erőszakkal.

A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül. (Albert Einstein)

A mosoly semmibe sem kerül, de sokat ad!

Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsának tövisei vannak. Én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbói.

Az élet nem egy megoldandó probléma, hanem egy megtapasztalandó valóság. “Az optimista két garassal a zsebében is úr. A pesszimista tele páncélszekrénnyel is senki.” (André Kostolany)

Egy mosoly, amit kéretlenül, önzetlenül adnak, megváltoztathatja a napodat. Akár az egész életedet is.

Amikor az igazság és a tévhit tisztességes küzdelmet vívnak, az előbbi mindig erősebbnek bizonyul az utóbbinál.

Emeld fel a tekinteted! Húzd ki magad! Képes vagy rá. Ha sötét is van, mindig lesz új reggel… Tartsd életben a reményt! (Jesse Louis Jackson)

Nincs hópehely, amelyik felelősnek érezné magát a lavináért.

Csak azt az életet érdemes végigélni, amelyet másokért élünk. (Albert Einstein)

Nem az a tény tesz boldoggá, hogy mid van, ki vagy, hol vagy mit csinálsz - csakis az, hogy mit gondolsz minderről.

Na szóval szeretlek én élet, mert te olyan jó vagy hozzám. Ha néha el is vettél, később mindent bepótoltál. (Quimby)

A boldogság különös dolog: ha megosztjuk másokkal, megsokszorozza önmagát. (Paulo Coelho)

Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük. (Maya Angelou)

Hogy mit kell tenni, azt sokan tudják. Hogy hogyan kell tenni, az kevés embert érdekel. S még ennél is kevesebb az, aki meg is meri tenni. (Sri Chinmoy)

Választhatsz hogyan éled az életed. Élhetsz úgy, hogy nem hiszel a csodákban, de élhetsz úgy is, mintha minden pillanat maga volna a csoda (Albert Einstein)

Nem érdemes az embernek magát stresszelni, mert vagy van egy problémára megoldás, és akkor miért izgatod magad, vagy nincs és akkor is minek? (Dalai Láma)

Az anyáknak megadatott az emberiség által ismert legnagyobb kincs: a tudat, hogy jobbá tehetik valaki másnak az életét.

A múltnak kútja, a jövőnek titka van és jelen az egyetlen, amit te alakítasz.

Ha valamikor nem viszonozzák a mosolyodat, legyél nagylelkű és küldj annak az embernek még egy mosolyt. Mert senkinek sincs akkora szüksége egy mosolyra, mint annak, aki nem tudja, hogyan kell mosolyogni másokra.

Amit érzel, az csak neked fontos. De az, amit teszel azokkal az emberekkel, akiket szeretsz, ez az egyetlen dolog, ami számít.

A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz, mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte. (Paulo Coelho)

Az, hogy milyen a boldog ember élete, gondolatai milyenségén múlik: így hát ügyelj erre! Ne fogadj be sötét, negatív gondolatokat. (Marcus Aurelius)

Az élet nagy titka az, hogy nincs nagy titok. Bármi legyen is a célod, elérheted, ha hajlandó vagy érte tenni. (Oprah Winfrey)

Jó dolog, ha néha minden támaszték kidől alólunk. Ilyenkor láthatjuk, hogy mi kő a talpunk alatt, és mi homok. (Madeleine L’Engle)

Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj. (Charlotte Brontë – Jane Eyre)

Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük. Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak. (Helen Keller)

A boldogságot nem lehet ajándékba kapni. Egyetlen titka: adni, mindig csak adni, jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, és sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet. (Goethe)

Ha mindig azt teszed, amit mindig is tettél, akkor mindig azt kapod, amit mindig is kaptál. Ha az, amit teszel, nem működik, TÉGY VALAMI MÁST!

Ne a külsőt nézd, az megtéveszthet. Ne a gazdagságot nézd, az elveszhet. Keress valakit, aki megnevettet, mert gyakran egy egyszerű mosoly a legsötétebb napot is bearanyozhatja. Keress valakit, aki a szívedben mosolyt kelt.

Lehet, hogy hosszú távon a pesszimistának van igaza, de az optimista jobban érzi magát közben. (Daniel L. Reardon)

Az egyik percben nincs semmid, a másik percben meg többet kapsz, mint amit el tudsz fogadni. (Paulo Coelho)

Ha süt a nap, a meleg sugarakat élvezd, ha esik az eső, akkor pedig örülj az ázott föld illatának, és annak, hogy másnap minden élénk zöld lesz!

Akiket a legnehezebb szeretni, azoknak van a legnagyobb szükségük a szeretetre.

A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben. (Abraham Lincoln)

A világ csak annyival tartozik neked, amennyit hajlandó vagy rajta behajtani. A behajtás módja pedig a kívánságaid valóra váltása.

Ne higgy annak, aki azt mondja, nem vagy rá képes! Ha van egy álmod, ne mondj le róla! Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, ha te sem tudnád. Ha akarsz valamit, tegyél érte!

A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és bízik benned! (Ralph Waldo Emerson)

Az életben szükségünk van a rossz pillanatokra, hogy értékelni tudjuk a jót. Mert ha mindig minden úgy alakulna, ahogy szeretnénk, nem tudnánk mit jelent boldognak lenni.

Ha szeretet van az életünkben, az pótol ezernyi dolgot, ami hiányzik. Ha nincs szeretet, mindegy, mink van, az sosem lesz elég. (Dan Millman)

Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom. Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében. (Kurt Dimberger)

Ha szorult helyzetben vagy, minden összeesküdött ellened és úgy tűnik, már egy percig sem bírod tovább, akkor tarts ki, akkor ne add fel, mert ez az a pillanat, amikor megfordul az ár. (Elbert Hubbard)

Az élet attól izgalmas, ha új dolgokat teremtünk. Ha folyton a biztonság után kutatunk, az elsorvasztja életerőnket. (Andrew Matthews: Élj vidáman)

Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők falakat húznak föl, az optimisták pedig vitorlákat. (ismeretlen)

Jó, mikor hisszük még, lehet olyan a világ, amilyet szeretnénk. Hidd el, a hajnal attól szép, hogy minden éjben ott lapul az örök sötétség. (Zorán)

Soha ne add fel! Hinned kell önmagadban, hiszen képes vagy kitűzött céljaidat elérni, ha képességeiddel összhangban vannak! Légy türelmes és kitartó!

Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban, És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek. (Babits Mihály: Második ének)

A nevetés az élet sója. Nevessetek a tévedéseiteken, de okuljatok belőlük, űzzetek tréfát a megpróbáltatásaitokból, de merítsetek erőt belőlük, a nehézségeket tekintsétek vidám játéknak, de küzdjétek le őket!

Senkiről sem akarok rosszat mondani és minden jót el akarok mondani, amit bárkiről tudok. (Benjamin Franklin)

Az élet nem főpróba, hanem előadás. Minden élesben megy, nincs módod javítani. Ma dől el minden, tessék komolyan venni a napjaidat. (Moldova György)

Az életünkben két dolog tart rabságba minket,a félelmeink, és a vágyaink. Ha ezt felismerjük, az életünk gyökeresen változik a szabadság irányába.

A bölcsnek nincs szüksége tanácsokra, a bolond pedig úgysem fogadja meg. (Benjamin Franklin)

Nincs a balszerencse elleni védekezésnek semmilyen jobb módszere, mint a humort szokássá tenni. (Thomas W. Higginson)

Bármilyen félelmet le tudsz győzni, ha erre felkészíted a tudatodat. Emlékezz, a félelem nem létezik máshol, csakis a tudatodban! (Dale Carnegie)

Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor, valamit felépítettél már az életedben. (Sir Winston Leonard Spencer Churchill)

Ha azt nézed, hogy mi az, amid VAN az életben, abból mindig egyre több lesz. Ha azt nézed, hogy mi az, ami hiányzik az életedből, soha sem lesz elég semmiből. (Oprah Winfrey)

A békét akkor érhetjük el, ha nem várunk el semmit a világtól, hanem csak adjuk, adjuk és adjuk, feltétel nélkül, amink van, és amik vagyunk. (Sri Chinmoy)

Amit magadról gondolsz, hozzád tartozik; amit másokról gondolsz, az is hozzád tartozik. Amit rólad gondolnak, azzal semmi dolgod, ha meg akarod őrizni lelked békéjét. (Tatiosz)

Sose búcsúzz el végleg. Aki egyszer fontos volt neked, úgyis visszatér az életedbe. Mindig hagyd nyitva magad mögött az ajtókat. Sose tudhatod, mikor lesz szükséged rá, hogy újra belépj rajtuk.

Ne állíts fel sehol akadályokat. Légy mindig nyitott folyosó, ne legyenek rajtad sem zárak, sem ajtók, ne legyenek benned zárt kapuk. És akkor lehetséges a szeretet. Ha két középpont találkozik, ott a szeretet. (OSHO)

Törődés az emberiséggel és annak sorsával – ez álljon az érdeklődése középpontjában minden technikai erőfeszítésnek. (Albert Einstein)

Énekelj, mintha senki sem hallana. Táncolj úgy, mintha senki sem látna. Mosolyogj, mintha semmi sem fájna. Élj úgy, mintha nem lenne holnap.

Tartsd magad a legjobbnak, és tied lesz a legjobbnak kijáró bánásmód és díjazás. (Brian Tracy)

Ha csak rossz dolgokkal találkozol nap, mint nap - hidd el nem te vagy az oka!

Az élet játéka, a bumerángok játéka. A gondolataink, tetteink és szavaink visszatérnek hozzánk előbb vagy utóbb, megdöbbentő pontossággal. (Florence Shinn)

Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja. (Albert Einstein)

Ne engedd, hogy a körülmények Megijesszenek. Ne engedd, hogy a helyzetek Megkínozzanak. Nézz túl a külsőn. Tiéd lesz A félreismerhetetlen boldogság. Sri Chinmoy

Férfi az, aki cselekszik. Nem kifogásokat keres, hogy miért nem cselekszik. (Juan Pablo Valdes)

Megdöbbentő, hogy milyen sokan átviszik a tegnap terhét a következő napra. Kudarcaikat napról napra magukkal cipelik, és ezzel megfosztják önmagukat az újrakezdés örömétől. (Gary Chapman)

Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és meg találták, hogyan lehet másokat szolgálni. (Albert Schweitzer)

Nem az a szabadság, ha mindent megtehetsz, amit akarsz, hanem az, ha nem kell megtenned, amit nem akarsz.

Vannak, akik olyannak látják a dolgokat, amilyenek, és azt kérdik, "Miért?" Én sosem volt dolgokat álmodok meg, és azt kérdem "Miért ne?" (Robert T. Kiyosaki)

Az vagyunk, amit gondolunk. Mindaz, ami vagyunk, a gondolatainkból táplálkozik. Gondolatainkból építjük fel a világunkat. (Buddha)

Vagy létrehozod magadnak a jövődet, vagy az áldozatává válsz annak a jövőnek, amit valaki más létrehoz neked. (Arthur K. Cebrowski)

A boldogság egy olyas valami, ami megsokszorozódik, amikor osztoznak rajta. (Paulo Coelho)

Minden ember önmaga kizárólagos törvényhozója - ő oszt ki magának dicsőséget vagy bánatot, ő dönt élete, jutalma és büntetése felől. (Hillarion)

Egy égő vágy, hogy valamit tegyünk és valakik legyünk - ez a startvonal, ahonnan az álmodozónak el kell indulnia. (Napoleon Hill)

Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez...

Amikor valami jót cselekszel, csodálatos érzés tölt el. Mintha valaki a lelked mélyén azt mondaná: Igen, mindig így kellene éreznem magam. (Harold Kushner Rabbi)

Egy pillanatnyi igazság megszépítheti, és meg is fogja szépíteni a világot. Egy pillanatnyi béke megmentheti, és meg is fogja menteni a világot. Egy pillanatnyi szeretet tökéletessé teheti, és tökéletessé is fogja tenni a világot. (Sri Chinmoy)

Amit magadba fojtasz, az belül alattomban tovább rág. És ha megszabadulsz egy-két nyavalyás görcstől, több hely jut az örömöknek. (Vavyan Fable)

Tanuld meg a megbocsátás művészetét, és alkalmazd először saját magadra. Azután könnyű lesz másoknak megbocsátani.

Ha a gondolataiddal folyton alátámasztod a korlátaidat, akkor azok valóban korlátozni fognak.

Okos vagy, ha csak felét hiszed el annak, amit hallasz. Bölcs vagy, ha tudod, melyik felét!

Bízz benne, hogy minden változás, amelyet előidézel, harmonikus módon fog bekövetkezni. Boldog leszel, ha bevallod magadnak a valódi érzéseidet. (S. Viktória)

Csak ma nem fogok félni, főleg attól nem, hogy boldog legyek, hogy élvezni tudjam a szépet, hogy szeressek és higgyem, hogy akiket szeretek viszontszeretnek.

A rossz szándékkal mondott igazság, többet árt, mint bármely hazugság! (kínai közmondás)

Túlzott szereteted teher is lehet. Nem szerethetsz azon az áron, ha közben magadat veszted el...

Légy mindig erős még akkor is, ha már nem tudsz! Légy boldog még akkor is, ha még nagyon fáj!

Elég a boldogsághoz, ha szereted az életet, még viszonzatlanul is elég, hiszen ez a szeretet megláttatja veled az egyszerű szépségeket, és forrásvíz-üde harmóniával tölt el. (Vavyan Fable)

A családunkban nem az éveket tartjuk számon, hanem az élményeket. A kor csak a bornál és sajtnál számít. (John Goddard)

Élj a mának és a holnapnak. A múltba csak a jóra emlékezz. Éld, Éljed az Életed, mert nem tudod, hogy mit hoz a holnap. Lesz e egy új nap. Az ÉLET mindennap egy ajándék! Csak Élj vele!

Az akadályok soha ne törjenek meg; azok csak azért vannak, hogy folyamatosan többé válj, és jobban értékeld, amid van. És a következő akadálynál mielőtt megtorpannál, csak az jusson eszedbe, hogy megint több lettél és mennyi mindened van.

Lehetetlen megnyerni a versenyt, ha nincs bátorságod odaállni a rajthoz, lehetetlen bármiben is győznöd, ha nincs bátorságod harcolni. (Rich DeVos)

Hatalmas erő forrása, ha titkos magányodban megcélozod a hited, hogy nagy tettekre születtél. (Andrew Carnegie)

Az élet során bekövetkező pozitív változás kiindulópontját mindenki önmagában hordozza. Boldogulásunk titka abban rejlik, hogy miképpen bánunk értelmünkkel, érzelmeinkkel és tudatunkkal. (Erhard F. Freitag)

Felülemelkedhetünk minden rosszon, ha felismerjük, hogy csak addig van hatalma felettünk, amíg hiszünk benne. Ha megtapasztaljuk ezt az igazságot, szabaddá válunk. (Eileen Caddy)

Akár azt hiszed, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad lesz.

Ha többet akarunk, mint amivel rendelkezünk, váljunk többé, mint akik most vagyunk! (Jim Rohn)

Nem szabad az elmédnek utasítást adni arra, hogy valamit NE tegyen. Tudatalattidnak arról kell tiszta képet kapnia, amit el akarsz érni. (Andrew Matthews)

Engedd el a negatív gondolatokat és hagyd, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy történni akarnak.

Mindig, amikor új évbe lépsz, határozd el, hogy nem viszed Magaddal a régi énedet. Nyisd ki egy új élet kapuit. Boldog leszel. Csukd be régi életed kapuit. Boldog leszel. (Sri Chinmoy)

Ha haladást akarsz elérni, csak gondolj szíved boldogságára, és arra, hogyan tudod teljes lényedet boldogan tartani. Bárhová mész, boldogságot vigyél magaddal. (Sri Chinmoy)

Ha azt akarod, hogy keveset hazudjanak neked, akkor keveset kérdezz és ritkán fenyegess. (Popper Péter)

Sokan elengedik az élet apró örömeit, miközben a nagy boldogságot várják. (Pearl Buck)

Szervezetünk azért fejleszti ki a betegségeket, hogy tudassa velünk, letértünk a helyes útról, vagy nincs bennünk elegendő szeretet és hála. A tünetek tehát testünk jelzései, nem pedig szörnyű és félelmetes dolgok. (Dr. John Demartini)

A valódi belső örömöt magad teremted. Nem függ a külső körülményektől. Egy folyó áramlik benned és rajtad keresztül, mely az öröm üzenetét hordozza. Ez az isteni öröm az élet egyetlen célja. (Sri Chinmoy)

A tudat alatti elme nem kezdi el munkáját semmilyen eszmén, terven vagy célon, amit számára egyértelműen ki nem fejeztek. (Napoleon Hill)

Ne bánkódj akkor sem, ha atomjaidra hullsz. Majd jön valaki, aki talán összerak újra. (kkp)

Álmodni jó..., mert aki álmodni tud, az álmodozni is képes; és aki nem felejt el álmodozni, az a boldogságot sem felejti el soha!

Két nagyon különböző ember is meg tanulhat harmóniában élni egymással, ha felismerik, hogyan hozzák ki a legjobbat a másikból. Ez a szeretet jutalma. (Gary Chapman)

Akinek a tudás megszerzése drága, az számoljon a tudatlanság költségeivel! Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen! (K. L.)

Táncoljunk, Uraim! A zene majdcsak megjön valahonnan...

Amíg ott maradsz konfliktusaid színhelyén, mindig marad valami halvány esélyed a sikerre. Ha elmégy, átengeded a terepet az ellenségednek, az ő akarata és szándéka érvényesül majd minden korlát nélkül. (Moldova György)

Akinek semmije nincs, mindent csak az akarhat, mert nem lehet: hát álommal beéri, de azt legalább kíméletlenül tudja kérni....

Néha az a nagy szerencse, ha az ember nem kapja meg azt, amit akar. (Verena Munios)

Csak az tud a tengerparton homokvárat építeni, aki hisz abban, hogy a hullámok megszelídíthetőek.

Amint talpra állunk az élet csupa lehetőség, ha hiszünk önmagukban, nem érhet kudarc!

Az az ember, aki nem volt szerelmes, nem tudja meg soha, mi az a szenvedély.

Mi történik, ha magad veszed a kezedbe sorsod irányítását? Szörnyűség: nem lesz többé senki, akit kárhoztathatnál. (Erica Jong)

Ahogy már Seneca is megmondta: "Errare humanum est, in errore perseverare dementis"; vagyis: "Tévedni emberi, a tévedéshez ragaszkodni viszont esztelen dolog".

Ma megszabadulok minden félelmemtől, a múltnak nincs hatalma felettem - ma van az új élet kezdete!

Ne habozz olykor-olykor letérni a kitaposott ösvényről. Mert a legszebb élmények ott várnak, ahol még előtted senki sem járt. Az csak a tiéd.

Ha nem terjesztesz rólam hazugságot, nem terjesztem rólad az igazságot!

Életed célja az, amit hiszel. Küldetésedet te szabod ki saját magadnak. Életed pedig az lesz, amivé teszed, és soha, senkinek nem lesz joga ítélkezni feletted.

A siker nem döntő, a kudarc nem végzetes: a bátorság, hogy folytasd, ez az, ami számít.

Tedd, amit úgy érzed, tenned kell, arra menj, merre a szíved terel. Hisz időd oly kevés, légy hát magad ura, míg élsz! (Axl Rose)

Engedd, hogy a kudarc rávilágítson a legfőbb tanulságra: Minden naplemente egy nagyon, nagyon fényes és erőteljes napfelkelte kezdete. (Sri Chinmoy)

Nem elég a jóra vágyni: a jót akarni kell! És nem elég akarni: de tenni, tenni kell! A jó szándék kevés! (Váci Mihály)

A legjobb lehetőséget felismerni egy pillanat, megérteni egy perc, továbbadni a legjobb döntés!

Felejtsd a múltat! Éld a jelent! A jövődet meg alakítsd!

A szeretet nem állapot. A szeretet cselekvés, amit állandóan gyakorolni kell, különben elsorvad.

A legnagyobb bátorság ahhoz kell, hogy boldogok legyünk.

Mélyen élt bennem a meggyőződés - és ennek nagyon sokat köszönhettem -, hogy átlagos tehetséggel és átlagon felüli állhatatossággal szinte minden elérhető. Buxton, Sir Thomas Fowell (1786-1845), angol reformer

Nem elég álmodozni, egy nagy-nagy álom kell! Nem elég megérezni, de felismerni kell! Nem elég sejteni, hogy milyen kor jön el; Jövőnket? tudni kell! (Váci Mihály)

Már most is bennünk van az az erő, ami ahhoz kell, hogy megtegyük azokat a dolgokat, amelyekről el sem tudtuk képzelni, hogy lehetségesek. Ez az erő rögtön elérhetővé válik, amint a gondolkodásunkat/hitünket megváltoztatjuk. (Maxwell Maltz)

Bármi történjen is az életben, a legfontosabb utat önmagunkban járjuk végig.

Vidámnak lenni nem egyenlő azzal, hogy minden tökéletes. Csupán azt jelenti, hogy eldöntötted, hogy figyelmen kívül hagyod a hiányosságokat.

A halogatás ostobaság. Holnap ugyanúgy döntened kell, miért ne tennéd meg már ma? Azt hiszed, holnap bölcsebb leszel? Holnap csak öregebb leszel. (Osho)

A képzelőerő mindennek az alapja. Ez az, ami bepillantást enged a jövőbe. (Albert Einstein)

Ha a lehetőség nem kopogtat be hozzád, csinálj magadnak egy ajtót. (Milton Berle)

Mindenki lehet nagy ember… mert bárki képes másokat szolgálni. A szolgálathoz nem kell egyetemi végzettség. Nem kell hozzá egyeztetni az alanyt az állítmánnyal. Csak hálatelt szív kell hozzá, szeretettől áthatott lélek. (Martin Luther King)

Amíg nem adod fel, nem tudnak legyőzni. (Andrew Matthews)

A legfontosabb, amit a győzelemből megtanulhatunk, hogy képesek vagyunk rá. (Dave Weinbaum)

Mindig azt mondd, amit érzel, és úgy cselekedj, ahogy gondolod!... (Gabriel Marqez)

Töröld ki lelkedből azt, aki ártó szándékkal van feléd, mert a közöny a legnagyobb fegyver, amit a kezedben tarthatsz.

Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy. (Thomas Alva Edison)

Ha sikeres akarsz lenni, a dolog nagyon egyszerű. Érts ahhoz, amit csinálsz! Szeresd, amit csinálsz! És higgy abban, amit csinálsz! Igen, ilyen egyszerű ez. (Will Rogers)

Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de minden nap születik valami, amiért érdemes élni, és küzdeni!

Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan oda állnak mellé. (Böjte Csaba)

Gondolj ellenségeidre úgy, mintha barátaid lennének, kívánd nekik azt, amit magadnak is kívánnál, hiszen ettől leszel Te több másoknál.

Amikor azt mondod: ‘Feladom!’, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: ‘Egek, micsoda lehetőség!’ (H. Jackson Brown)

A hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel mérik.

Az emberi boldogság ritkán a hatalmas vagyonok gyümölcse, sokkal inkább támad napi apró örömökből. (Benjamin Franklin)

A jóság fontosabb a bölcsességnél, s ennek felismerése már maga is bölcsesség. (Theodore Isaac Rubin)

Ne csak álmodd, hanem éld az álmaidat.

A leggyönyörűbb jövő mindig annak függvénye, hogy mennyire felejtjük el a múltat. Nem leszel képes elszakadni a múlttól az életben, amíg nem léptél túl a múlt hibáin, s azok többé nem bántanak...

Akkor légy boldogtalan - ha téged ez tesz boldoggá! (Andrew Matthews)

Mivel mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk, ezért a boldogságunk szükségszerűen saját kezünkben van. Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe.

Az ember az, aminek hiszi magát. Ez nem pótolja a szívós munkát, a kitartást, a frusztráció tűrést. De a hit ad erőt ennek elviselésére. (Szendi Gábor)

Azok a kifejezések, amelyekkel másokat jellemzünk, keveset mondanak róluk, de nagyon sokat mondanak rólunk.

Nincs a világon olyan nagy baj, amin egy csoda ne segíthetne. (Müller Péter)

...mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik. Arra gondolj, hány változásnak voltál már magad is tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga. (Marcus Aurelius)

Ne feledd, senki sem sértheti meg az érzéseid saját közreműködésed és engedélyed nélkül!

Magatokat változtassátok meg annyira, amekkora átalakulást másoktól vártok!

Ha bezárul is minden ajtó, az Isten mindig kinyit egy ablakot!

Az optimista egyáltalán nem az, aki soha nem szenvedett, hanem az, aki átélte és legyőzte a kétségbeesést. (Alexandr Nyikolajevics Szkrjabin)

Félreállsz vagy szembeszállsz? Megragadod vagy elszalasztod? Kibírod vagy abbahagyod?... Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs. Aki másokat legyőz, erős. Aki önmagát legyőzi, hős.

Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen. (Assisi Szent Ferenc)

Minden tetted nyomot hagy más emberekben. Úgy élj, ahogy gondolkodsz, mert elöbb-utóbb úgy fogsz gondolkodni, ahogy élsz. (hindu közmondás)

A siker nem a félénkek jutalma, csak olyanok érdemlik meg, akik útmutatást keresnek, döntést hoznak, majd pedig határozottan cselekednek.

Többet jelent az, hogy kik vagyunk valójában, mint az, hogy mások minek hisznek minket.

Ha valamit nem szeretsz, változtass rajta! Ha változtatni nem tudsz, változtass azon, ahogy gondolkodsz róla! (Maya Angelou)

A bölcsességet nem úgy kapjuk, magunknak kell azt felfedezni, oly út után, amelyet senki se tehet meg helyettünk. /Proust/

A világban csak kétféleképpen lehet felemelkedni: vagy a magunk igyekezetével vagy mások ostobasága által. /La Bruyére/

Általános balgaság, hogy senki sem elégedett sorsával, akármilyen jó, és senki sem elégedetlen eszével, akármilyen rossz. /Gracián/

Aki vereséget szenved, annak még nincs vége. Annak van vége, aki feladja. /Richard Nixon/

A lelki béke abból származik, ha megértjük és elfogadjuk, hogy kevesen látják pont olyannak a világot, mint amilyennek mi. (Andrew Matthews)

A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni. (Nelson Mandela)

Ha gyűlöljük ellenségeinket, hatalmat adunk nekik - hatalmat álmunk, étvágyunk és boldogságunk felett. Táncra perdülnének örömükben, ha tudnák, mennyire nyomasztanak minket. Gyűlöletünk csöppet sem árt nekik, de saját nappalainkat és éjjeleinket pokollá teszi. (Dale Carnegie)

Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom. Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében. (Kurt Dimberger)

A kiművelt, higgadt elmék számára izgalmas játék, melynek célja az igazság feltárása, a kusza és fegyelmezetlen elmék számára csata, amit meg kell nyerni, még ha az igazság bele is pusztul. /Frank Crane /

Amíg tágnak érzi maga körül a világot az ember, nem sokat törődik másokkal; mikor azonban szorult helyzetbe jut, jól körülnéz, hogy (...) nincs-e a közelben valaki, aki segíthetne. (Ioan Slavici)

Az öröm abban a pillanatban születik meg, amelyben felhagysz saját boldogságod keresésével és megpróbálsz másokat boldoggá tenni!

Az életben az a legnagyobb boldogság, ha meggyőződhetünk róla, hogy önmagunkért szeretnek, vagy pontosabban, szeretnek bennünket, annak ellenére, hogy önmagunk vagyunk. (Victor Hugo)

 A bölcsesség nem mások, hanem Önmagunk uralása. A nemesség nem név vagy hatalom, hanem önmegismerés kérdése: ismerd meg Önmagad, s magadban az egész világot megleled. A boldogságnak nincs köze ranghoz és vagyonhoz, egyszerűen csak harmónia dolga. /Lao-Ce/

Amíg átéljük a boldogságot, nehezen érezzük meg, de ha már elmúlt és visszatekintünk, hirtelen megértjük - olykor elcsodálkozva - milyen boldogok voltunk. /Kazantzakisz/

A fájdalom nem egyéb, mint a fájdalom élénk képzelete: feszítsd meg erődet, hogy ezt a képzeletet megváltoztasd, vesd ki magadból, ne panaszkodj, és a fájdalom megszűnik. (Marcus Aurelius)

Választanod kell a ragaszkodás és a boldogság közt. A kettő kizárja egymást. Abban a pillanatban, hogy kialakul benned egy ragaszkodás, a szíved lebénul, s képtelen vagy már örömteli, gondtalan életet élni. (Anthony De Mello)

Néha kell az ember életébe egy-egy vihar, amely felrázza. Megrettenti. Ami után más életet kezdhet, és új céljai lehetnek. Ami után ismét szépnek láthatja a világot.

Az élet a legértékesebb és legtörékenyebb kincsünk, megszületünk, élünk, meghalunk. Csak az a lényeg (...), hogy létünkben legyen valami különleges, jelentsen valamit számunkra és mások számára.

Az élet túl rövid ahhoz, hogy elvesztegessük. Álmainkat csak cselekvéssel, tettekkel valósíthatjuk meg, és nem annak tervezésével, hogy mit fogunk tenni. (David J. Schwartz)

A nehéz idők jobban megértették velem, hogy mennyire végtelenül gazdag és gyönyörű az élet minden téren, és hogy oly sok dolog, ami miatt aggódunk, egyáltalán nem is fontos.

Sok sebet hordozok, de hordozok magamban olyan pillanatokat is, amelyek soha nem történtek volna meg, ha nem merészkedek túl a határokon. (Paulo Coelho)

A pohár mindig félig van töltve, s nem azon kell keseregni, hogy miért nincs tele. Annak kell örülni, hogy nem üres. (Diana Dorth)

Lehet, hogy még fiatal vagy, de egy dolgot jegyezz meg: a tündérmeséknek nem mindig van boldog vége...

Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak.

Sírtam, mert nem volt cipőm. Aztán láttam egy embert, kinek nem volt lába.

Dalolj, ha belül fáj is, nevess, ha zokogni kell, tanulj meg szenvedni, s akkor boldog leszel.

Ma mosoly, holnap könnyek, ma még nehéz, holnap könnyebb. Nézz az égre, a legszebb fényre, láss egy álmot, harcolj érte!

Nem tudom, mit rejt a sorsod, mosolyt hoz-e vagy könnyeket. Tanuld meg hát feledni a rosszat, s őrizd meg a boldog perceket. (Ernest Hemingway)

A boldogság más, mint az öröm. A boldogsághoz hozzátartozik a küzdelem, a tudás, a teljesítmény. (George Sheehan)

Az életről tudom, hogy véges, de akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal. (Vavyan Fable)

Amíg fiatal vagy, minden szépnek látszik, hulló könnycsepped is szivárvánnyá válik. De ahogy az évek lassan tovaszállnak, úgy nőnek szívedben a gondok, s az árnyak. Most, ahogy te szeretsz, úgy szeretnek mások, úgy lesz ellenséged, úgy lesz jó barátod. S ha majd minden álmod valósággá válik, akkor se feledd el: “Légy jó mindhalálig!”

 

 

 

 

 

 

 

 

free joomla templatejoomla template
Dr. Tabi Dezső fogorvos Csala Rajmund informatikus Makra Temetkezés Weblaptervezés
       
Dévaványa Bútorbolt Varga Bálint villanyszerelő     
       
Ladányi Hirmondó - Designed by Csala Rajmund